Biztosítás kalkulátorok akár 40%-os árelőnnyel. Velünk biztosra mehet

Lakásbiztosítás kalkulátor
Biztosító váltás kötelező biztosításnál


Egy évben egyszer módunkban áll KFGB szerződésünket kipróbálni egy másik biztosítótársaságnál. A biztosítók október végén közlik a következő év díjtáblázatát, így ha felfedezünk egy jutányosabb ajánlatot, még novemberben, de legkésőbb december 31- ig megszakíthatjuk szerződésünket. Feltétlenül állapodjunk meg év végéig az új szerződést illetően.


A biztosító váltás a gyakorlatban nehéz eljárás, ezért rendkívül figyeljünk oda, hogy elkerüljük egy nem kívánatos hiba bekövetkeztét. A díjtáblák rendkívül komplexek, néha egy szakember éleslátását is elhomályosíthatják a bonyolult grafikonok, ebből adódóan képtelenség precízen definiálni a következő évi díjakat.

Elengedhetetlen továbbá,  hogy pontos tartalommal és időben érkezzen be a biztosítóba felmondásunk legkésőbb december elsejéig, mivel az új szerződést december 31- ig kell megkötni.Január elején kérjük ki biztosítónktól kártörténeti dokumentumunkat és haladéktalanul juttassuk el az új biztosítóhoz.

Online alkusz szolgáltatás alkalmazásával kiküszöbölhetőek a feljebb leírt kellemetlenségek. Rövid időn belül gyors információt kapunk mindegyik biztosító soron lévő évi dj ajánlatáról, így könnyedén megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbbet. Kizárólag egy fax elküldése szükséges, ezen kívül mindent az alkusz cég végez el.

Ha az egyéni ügyintézés helyett az online ügyintézést választjuk, számos előnyre tehetünk szert. Feladataink egyszerűbbé válnak, mert szakemberek intézik azokat, így biztonságban, a hibázás legkisebb kockázatával tudjuk megkötni szerződésünket. Ráadásul több ezer forintos díjunk differenciáját fokozhatjuk is az online kedvezményekkel, mivel az összes felsorolt előny díjmentes.

 

 

Kapcsolat

Kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot:

Tel: 06-30-335-7885

Email: kapcsolat@alkuszbiztositas.hu

Legújabb kötelező híreink

  • 0
  • 1
  • 2
prev
next

Mikortól lehet 2011-ben kötelező biztosítást váltani és kötni?

Sokakban felmerül a kérdés, hogy mikortól lehet 2011-ben kötelező biztosítást váltani és kötni. A sok biztosítási változás miatt nem csoda, hogy Ön sem tudja, mikor válthatna biztosító tá....

Tovább a cikkre

Kötelező biztosítás váltás 2011 - 2 millió autós válthat kötelezőt

Tavaly 1,5 millió tulajdonos és üzembentartó váltott biztosítót. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) halasztási kérelmet fontolgat az átsorolásra. Várhatóan 150 ezer autó cserél gazdát az idén. A kgfb évforduló az év....

Tovább a cikkre

Kötelező biztosítás felmondási nyilatkozat nyomtatvány 2011

News image

Kötelező biztosítás felmondási nyilatkozat nyomtatvány 2011 - ben is szükséges a biztosítás felmondásához. A jogszabályok változtak, amely szerint a biztosított a kötelező biztosításának évfordulója előtt 30 nappal írásban köteles értesíteni a ....

Tovább a cikkre

Online látogatók

Oldalainkat 6 vendég böngészi
Copyright © Alkuszbiztositas.hu - Minden jog fenntartva 2010-2011