2012-ben a gépjármű felelősségbiztosítás területén milyen fordulat várható?
2011- ben, hasonlóan a korábbi évekhez, körülbelül 1,5 millió gépjármű tulajdonos váltott biztosítót, illetve biztosítási szerződést. Ez azonban nem újdonság, minden év novemberében, a kötelező biztosítási kampány ideje alatt jelentős változások történtek.

Gépjármű biztosítás kalkulátor 2012 - váltson velünk 2011 novemberében és spóroljon jelentős összegeket
A gépjármű felelősségbiztosítás 2012 kampány 2011 novemberében sok változást fog hozni, főleg, ha ennek a tavalyi év lesz az alapja. Bármelyik két évet nézzük: 2010 vagy 2011, számottevő megtakarítással kedvezett a gépjármű tulajdonosoknak, úgyhogy nagy valószínűséggel idén is folytatódni fog ez az irányvonal. A 2012-es kampányban is akadnak majd nyertesek és vesztesek, ahogy ez évek óta megfigyelhető a biztosítási kampány ideje alatt. Ami a biztosítónak kár, az nyereség az ügyfélnek, és ez igaz fordítva is. Oldalunk idén is segítséget nyújt Önnek - a gépjármű felelősségbiztosítás 2012 kalkulátor segítségével, hogy a számára legmegfelelőbb szerződését tudja megkötni.
Ha a tavalyi kampányt nézzük, a kampány átlagos megtakarítása elérte az évi 14.000 forintot. A spórolt összegben nagy segítséget nyújtott az online kalkulátor használata, hiszen a gyorsaság mellett a biztonság sem utolsó szempont a szerződés megkötésénél. Az online díjszámolás mellett számos érv sorakoztatható fel, többek között a gyorsaság és a kiváló összefoglalás. Pár perc alatt világosan áttekinthető az összes lehetőség.
Ne hagyja ki a gépjármű felelősségbiztosítás 2012 kampányt, hiszen jelentős összegeket spórolhat meg. Oldalunk segít időben információt adni az aktuális változásokról és a gépjármű felelősségbiztosítás 2012 kalkulátor segítségével már jóval azelőtt kiszámolhatja a díját, amikor még máshol erre nincs lehetőség.
A várható díjcsökkenés feltehetően idén is jellemezni fogja a gépjármű felelősségbiztosítás 2012-es kampányt.Mi várható?
- az Astra és a Generali biztosító a flotta biztosítások növekedését jósolja, a díjak jelentős csökkenése mellett
- harc az új és már meglévő ügyfelekért - kedvezőbb díjak és kedvezmények
- nagyon számú online biztosítás kötés - mértéke a tavalyi kötésekhez képest akár 15-20%-al is megnőhet
További kötelező biztosítás 2012 információk
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|