|
A gépjármű felelősségbiztosítások 2011 ben számos változáson mennek át. Ennek egyik oka részben a törvényi változásoknak tudhatóak be, részben pedig a gépjármű piac befolyásoló hatásainak.
A jogszabályi változások, melyek a gépjármű felelősségbiztosítások piacát 2011-ben is befolyásolják, nem most kezdődtek el, hanem a 2009-es évben, még a Gyurcsány-kormány alatt. Ekkor látott napvilágot egy kormányrendelet csomag, melyek még most is hatályban vannak és alakítják a gépjármű felelősségbiztosítások piacát.
Az egyik legfontosabb befolyásoló tényező az egységes biztosítási évforduló eltörlése. A kormányhatározat eltörölte az utolsó naptári évre helyezett gépjármű felelősségbiztosítások évfordulóját, mivel ez hatalmas adminisztratív terhelést jelentett a biztosítók számára, amelynek az ügyfelek látták a kárát, ugyanis sok esetben nem tudták teljesíteni a fizetési és adminisztratív kötelezettségeiket, mert nem kapták kézhez időben a csekkjeiket és/vagy a kártörténeti igazolásokat.
Az említett kormányhatározat önmagában nem volt elegendő a probléma megoldásához, így ezt további határozatok követték. Így levették az ügyfelek válláról a kártörténeti igazolások beszerzésének a kötelezettségét, melyeket a továbbiakban a biztosítók egymás között kell elintézzenek. Nincs ez másképp a gépjármű felelősségbiztosítások esetében 2011-ben sem.
Némi kettősséget lehet felfedezni az egységes gépjármű felelősségbiztosítások évfordulójának az eltörlése és gépjármű piac fellendülése között. Ezidáig, aki új vagy használt autót vett, mindegy hogy év elején, vagy az év folyamán vásárolta autóját, egységesen november 1-vel kellett felmondania azt. A gépjármű felelősségbiztosítások 2011-ben is érvényes szabályai szerint, ezentúl a szerződést 11 hónap eltelte után kell felmondani.
Azáltal, hogy a gépjármű piac is fellendülést mutat, egyre több új és használt autó cserél gazdát az elkövetkező években, mind kevesebben fognak novemberben biztosítót váltani, így a biztosítók arra kényszerülnek, hogy év közben is alacsony díjakon tegyenek ajánlatot, nem csak a kampány során.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|