|
Havi 3000ft és az árvíz ellen védve lehetünk |
|
A MABISZ (Magyar biztosítók Szövetsége) múlt héten
kelt gyorsjelentése alapján megállapítást nyert az a tény. hogy a
viharkárok az elmúlt napokban elérhetik az 5 milliárd forintos összeget.
Mára már a kárbejelentések száma túllépte a 11 ezret, amelyek
összesített kárösszege 1,5 milliárd forintra rúg.
A MABISZ-tag biztosítók 2010 május 18-án délelőtt 10
órai összesített jelentése pontosan 11260 kárbejelentést tartalmazott, a
becsült kárérték pedig meghaladta a 1,5 milliárd forintot. A biztosító
társaságok kiemelten kezelik a vihar okozta káresemények kivizsgálását,
így a nagyobb biztosító társaságok a kevésbé sújtott területekről
átcsoportosították kárszakértőiket a veszélyeztetettebb területekre,
kisebb károk esetében pedig a kárrendezés telefonon is intézhető. Azok
az ingatlanok amelyek jelenleg is el vannak árasztva vízzel, nem
szemlézhetőek meg a víz visszavonulásáig.
A kártérítés ügymenetének felgyorsítása érdekében a
biztosítók kárelőleget folyósítanak a károsultaknak. A jelzálog
hitellel terhelt ingatlanok esetében, ha a kár értéke mindössze néhány
százezer forint általában a hitelintézet nem kéri a bevonását a
kárrendezési ügyvitelbe, súlyosabb esetben viszont szükséges a banki
képviselő bevonása is.
Jelenleg a magyar ingatlanoknak mindössze a 72
százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. Ez 38 ezerrel kevesebb
szerződést jelent mint 2008 végén. Mindenesetre érdemes mérlegelni, hogy
egy családi ház esetében kötött alapbiztosítás, amely a jelenlegi és
hasonló helyzetekre kínál biztosítási fedezetet, a ház méretétől függően
mindössze havi 2-3 ezer forint többletköltséggel terheli a családi
kasszát. A teljes biztosítási piac összes káreseményére levetítve a
természeti hatások okozta károk 35-40 százalékot tesznek ki. Ezen az
arányon belül a vihar- és árvízkár több mint háromnegyed részt tesz ki,
így statisztikai szempontból értékelve is érdemes elgondolkozni, hogy
megéri-e figyelmen kívül hagyni ezt a veszélyforrást.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|