|
Az év végén esedékes biztosítási kampány megszűnése oda vezethet, hogy nem kényszerülnek versenyre a biztosítók a kampányidőszak alatt, ami mostantól valószínűleg komoly áremelkedéssel fog járni. Máris 50 százalékkal nőttek a kötelező biztosítás árak január 1-e óta.
Késni fogak valamennyit az idén a biztosítók kgfb csekkjei, mivel rekordszámot ért el a novemberi biztosítóváltások száma. Mindazon által nem kell aggódniuk az autósokk a késedelem miatt, mert év elejétől változott a törvény is. Több mint 50 százalékkal nőttek a biztosítási díjjak, most hogy vége van a biztosító váltási kampánynak. Mivel a kormány eltörölte az egységes biztosítási évfordulót, a fennálló helyzet egyre inkább sújtani fogja az autósokat. Már tavaly is volt egy-két olyan biztosító amely kettős árazást alkalmazott a KGFB díjjak esetében, tehát a kampány alatt és azon kívül más-más tarifát alkalmazott. Korábban az ilyen jellegű drágítás mértéke kisebb volt a mostani 40-45 százalékoshoz képest.
Novemberben több mint 1 millió autós cserélte le a kötelező gépjármű felelősség-biztosítását (KGFB). Legkésőbb február elejére minden autós megkapja a biztosítási díj befizetési csekkjét, mondták a biztosítók képviselői.
Az elmúlt évek gyakorlata alapján, a februárban érkező biztosítási csekkek késve érkezőnek számítottak, addig a januártól életbe lépett szabályozás alapján ezek a csekkek még időben érkezőnek számítanak. 2010-től a biztosítók már nem január végéig kell kipostázzák a biztosítási csekkeket, hanem február végéig, azaz az autósok az első díjukat március 1-ig kell azokat befizetniük.
Megváltozik az eddigi eljárásrend a közúti ellenőrzések során is, az új rendelkezések hatására. Az eddigi 30 nap helyett a rendőrség 60 napig fogja elfogadni a biztosítási szerződés megkötéséről szóló igazolásokat, vagyis azok akik biztosítót váltottak tavaly novemberben és erről igazolást kaptak a biztosítójuktól, azt idén március 1-ig használhatják igazoló dokumentumként egy esetleges közúti ellenőrzés során - tájékoztatott az ORFK sajtóreferense.
Az új eljárásrend alapján a rendőrség a közúti ellenőrzések során elsősorban a központi gépjármű nyilvántartási adatokat fogja lekérdezni rendszám alapján, hogy fennáll-e KGFB szerződés illetve érvényes-e rá a fedezet. Nemleges válasz esetén még mindig adott a lehetősége az autósnak, hogy a helyszínen dokumentummal igazolja biztosításának az érvényességét.
Rossz hír az autósoknak, hogy az új rendelet kedvező hatásai mellet, tartalmaz olyan szabályozást is, ami egyáltalán nem pénztárcakímélő.
Már most érezteti a hatását az egységes biztosítási évforduló január 1-től történt eltörlése. Amekkora mértékben csökken a kampány ösztönző hatása, illetve a kampányidőszak ez évtől történt eltörlése, abiztosítók közötti árverseny csökkenése miatt, olyan mértékben nőnek a biztosítási díjak is hiszen az év közbeni biztosító váltás alkalmával az ügyfelek kisebb figyelmet fordítanak a biztosítók ajánlatainak az összehasonlítására.
Ezidáig, a novemberi kampányok alatt, átlagosan 25 ezer forint körül köthettünk KGFB-t a meglévő autóinkra, most, a kampány végeztével ez a díj elérte a 41 ezer forintos átlagárat. Az átlagdíj 50 százaléknál is magasabb növekedése egyik pillanatról a másikra következett be, hiszen január 1-étől már nem lesz több kampánykedvezmény, illetve év közben több biztosító is más tarifákkal dolgozik.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|