Biztosítás kalkulátorok akár 40%-os árelőnnyel. Velünk biztosra mehet

Lakásbiztosítás kalkulátor
Kötelező biztosítás számítás 2010


A kötelező biztosítási összeg akár a négyszeresére is nőhet, amint azt egy Gyulai illetőségű lakos is tapasztalhatta ugyanis a biztosító megváltoztatta ajánlatát a szerződés aláírását követően.


A biztosító azzal érvel, hogy az új biztosítási ajánlat érvényes, ugyanis azt az ügyfél nem mondta fel írásban. Több ilyen jellegű panasz érkezik a PSZÁF-hez.

Az említett ügyfél a tavalyi kötelező biztosítás váltás 2010 kampány során keresett olcsóbb biztosítást, melyet meg is talált, negyedévenkénti 14 ezer forintos díjon. Az ügyfél a szerződést természetesen alá is írta és várta az első részlet csekkjét. Ehelyett azonban levelet kapott a biztosítótól miszerint számítási hiba történt - amiért elnézést kérnek, így a biztosítás díját a négyszeresére kellett emelniük.

A biztosítónak jogában áll az szerződés aláírása után 15 napig elállni az ajánlattól és újat adni, ezután úgyszintén 15 nap áll az autós rendelkezésére, hogy a szerződést felmondja, de ezt írásban kell megtennie, ellenkező esetben a szerződés életbe lép. Az ügyfél véleménye szerint ő jogszerűen járt el így jogorvoslatért folyamodott.

Binder István a PSZÁF szóvivője szerint sincs más megoldás a helyzetre. Kifejtette továbbá, hogy az év kezdete óta több ilyen bejelentés érkezett a felügyelethez. A PSZÁF adatai szerint, a biztosításokkal kapcsolatos panaszok felét a kgfb tárgykörében teszik az ügyfelek, általában a legsűrűbben előforduló probléma a biztosítók ügyviteli rendszerében fellépő hiba.

Sajnos az ilyen vitás esetekben is fizetni kell, mert érvényes biztosítás hiányában, amíg a biztosítás sorsa nem rendeződik addig a Magyar Biztosítók Szövetségének ( MABISZ ) kell fedezeti díjat fizetni.

 

 
Copyright © Alkuszbiztositas.hu - Minden jog fenntartva 2010-2011