Biztosítás kalkulátorok akár 40%-os árelőnnyel. Velünk biztosra mehet

Lakásbiztosítás kalkulátor
Kötelező biztosítási kategóriák 2011


Az eddig megszokott módon október 30-án közzé teszik a biztosító társaságok a következő évre vonatkozó kötelező biztosítás díjaikat, melytől egy éven keresztül nem térhetnek el. Az idei évben gyakorlatilag ez az egyetlen szabály ami nem változik a kötelező biztosítások területén. Az év végi szokásos kötelező biztosítás kampány nem mindenben fog a megszokott módon zajlani.


A többi szabályozás az eddig megszokott ügymenethez képest teljesen megváltozik.

Közel 150,000 autós nem tud most kötelező biztosítót váltani. Ennek oka a bevezetett kormányrendelet, mely szabályozza, hogy 2010. január elsejétől a biztosítási évforduló már a tényleges tulajdonszerzés dátumával lesz azonos. Így ezek a gépjármű tulajdonosok csak év közben hajthatják végre a biztosító váltás folyamatát.

A másik, talán a lényegesebb, változtatás, hogy az idei kampánytól kezdődően megváltozik a gépjárművek besorolásának a rendje. A kötelező biztosítási kategóriák 2011 évben, már nem a hengerűrtartalom alapján lesznek megállapítva, hanem a motorok teljesítménye alapján. Erre a változásra az adott okot, hogy az autóipar fejlődésének köszönhetően ugyanakkora hengerűrtartalom mellett képesek a motor teljesítményét jelentősen megnövelni. A nagyobb teljesítmény pedig nagyobb kockázattal jár. Az oldalunkon megtalálja a kötelező biztosítási kategóriák 2011 évére vonatkozó összehasonlító táblázatát, így már most meg tudja nézni, miként befolyásolja ez az Ön gépjárművének a besorolását.

Szakemberek szerint a változtatásoknak köszönhetően minden idők legnagyobb biztosító váltása következhet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindenki időben felkészüljön a biztosító váltás folyamatára. Az oldalunkon megtalál mindent a biztosító váltás folyamatáról, a változtatásokról és azok következményeiről valamint megtalálja a leghasznosabb tudnivalókat a kötelező biztosítási kategóriák 2011 várható alakulásáról.

 

 
Copyright © Alkuszbiztositas.hu - Minden jog fenntartva 2010-2011