|
Lakásbiztosítási árverseny - nagy a harc |
|
Folyamatosan élesedik a versenyhelyzet a lakásbiztosítások területén. Ez sok minden más mellett a gazdasági válságnak is köszönhető. Ma Magyarországon a közel 4,3 millió ingatlanból mindössze 3 milliónak van lakásbiztosítása.
Ez nagyjából 70%. A lakásbiztosítások évről évre nőttek, de a legutóbbi évben a növekedés elmaradt. Ez két dologra vezethető vissza. Az emberek zsebében sokkal kevesebb pénz marad és sajnos a lakásbiztosításokon is spórolnak, a másik tényező a kevesebb eladott lakás, hiszen a felvett hitelek mellé a pénzintézetek mindig kérték a lakásbiztosítás szerződésének megkötését.
Ugyan a biztosítási díjak emeléséről nem volt szó, mégis 3-6%-kal többet kell fizetnie az ügyfeleknek. Ez a értékkövetésre vezethető vissza. Szinte minden biztosító különböző kedvezményekkel próbálja az ügyfeleit megtartani és újakat meggyőzni. Ettől függetlenül ne döntsünk elhamarkodottan. Egyre több biztosító vezeti be az önrészt ami az esetleges kárkifizetésnél kompenzálja számára a díjkedvezményekből adódó kiesést. Érdemes tehát jól körbe nézni a lakásbiztosítási piacon, hiszen a verseny nagy és most már a biztosítók versenyeznek az ügyfelekért.
A legjobb megoldás annak érdekében, hogy megtaláljuk mind szolgáltatás, mind díj vonatkozásában a legmegfelelőbb biztosítást ha nálunk köti meg szerződését. Oldalunkon a lakásbiztosítás kalkulátor segítségével könnyedén kiválaszthatja a legmegfelelőbbet és meg is kötheti online az összes kedvezmény igénybevételével
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|