|
Lóerő szerinti kötelező biztosítás 2011 kampány |
|
Egyenlőre sokunknak nehéz kimondani, "lóerő szerinti kötelező biztosítás". Furcsa, hiszen még nincs egy éve, hogy elfogadták és bevezették azt a kormányrendeletet, mely alapjaiban változtatta meg a kötelező biztosítás intézményét 2011-ben.
Számos helyen módosulnak a szabályok, és egy jelentős részük már ettől az évtől. Újraértékelik a flotta biztosítás feltételrendszerét, megszűntették az egységes biztosítási évfordulót, és megváltoztatták a gépjármű besorolás rendjét. Ezek csak a lényegesebb változtatások, de szakemberek szerint ezek azok a tények melyek alapjaiban változtatják meg a kötelező biztosítás piaci viszonyait.
Tehát az idei kampányban már lóerő szerinti kötelező biztosítás szerződéseket fogunk kötni. A változtatásra a szakemberek szerint ezért volt szükség, mert a technika oly módon fejlődött az elmúl időszakban, hogy a motorok teljesítményét anélkül meg tudták növelni, hogy a lökettérfogatot növelték volna. A nagyobb teljesítmény a biztosítási kockázatelemzők szerint pedig nagyobb kockázattal jár. A tény, hogy e szerint kell számolni már biztos, azonban, hogy miként fogja ez befolyásolni a következő évi kötelező biztosítás díjait az nem.
Az oldalunkon folyamatosan tájékozódhat a változásokról és a változások következményeiről. Így mindig napra kész információkkal rendelkezhet ebben a kiélezett helyzetben. Mindenki nagyon várja már az október 30-át, amikor a biztosító társaságok közzé teszik a következő évre vonatkozó díjaikat. Nálunk a leggyorsabban már november elsején az új tarifa alapján számolhatja ki a költségeit. A legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztásában továbbra is a kötelező biztosítás kalkulátor lesz a segítségére. A kalkulátor percek alatt kiszámolja a lóerő szerinti kötelező biztosításának a díját. A legjobb ajánlatot kiválasztva, a kalkulátor utasításait követve, kösse meg a lóerő szerinti kötelező biztosítás szerződését online!
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|