|
Munkanélküli biztosítás - nem szünt meg |
|
Bár az ACE biztosító kivonult a piacról, továbbra is elérhető Magyarországon a munkanélküliségi biztosítás, de az ügyfelek elbírálása szigorúbb lesz. A jelenlegi gazdasági helyzetben, sokakat veszélyeztet a munkanélkülivé válás veszélye, számukra azonban továbbra is elérhető a megfelelő biztosítási védelem.
Immár negyedik hónapja kínál oldalun olyan biztosítási terméket ügyfelei részére, amely a jelenlegi kötések adatai szerint, általában kilenc hónapra köthetők, havonta százezer forintos biztosítási összeggel.
Oldalunk szerint a nem a leginkább érintett, 50 év feletti, elsősorban nyugdíj előtt álló korosztály, hanem a 10-15 éves munkavállalói jogviszonnyal rendelkező társadalmi réteg érdekelt a konstrukció iránt. Ez ügyfél réteg az amelynek gondoskodnia kell kisgyermekek eltartásáról valamint hitelállománnyal is rendelkezik, miközben nincs hosszú hónapokra félretett felélhető pénztartaléka.
A cég adati szerint a legnagyobb sikernek örvendő konstrukció a 9 hónapos módozatú, amely szerint a havi jövedelemtérítés összege 50 ezer és 250 ezer forint között választható. A többség által leginkább preferált térítési összeg a 100 ezer forint, ami jövedelem kiesés esetében elégségesnek bizonyulhat.
Ahogyan romlik a munkaerő-piaci helyzet, vele párhuzamosan nő a kérelmek elbírálásának a szigorúsága is, ám a tapasztalataink szerint a hitelbírálat alkalmával továbbra is minden hetedik ügyfél a tízből megfelel a biztosítás feltételeinek.
|