|
Április végéig a Wabard Biztosító két tulajdonosa,
az Arden Holding Zrt., valamint a VKH Vagyonkezelő Zrt. 250-250 millió
forinttal emeli a társaság szavatoló tőkéjét, ami így 1 milliárd 466
millió forintra nő - közölték a biztosító vezetői. Indoklásuk szerint a
szavatoló tőke emelését a tervezettnél nagyobb forgalom tette
szükségessé.
Békesi László igazgatósági elnök elmondta: a múlt év őszén indult
biztosító 50 ezer kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb)
szerződés megkötésével számolt indulásként, ehelyett 90 ezer lett a
biztosított járművek száma, amely 4-5 százalékos piaci részesedést
eredményezett. Ezzel a múlt év végén automatikusan 24 millió forint
szavatoló tőke hiány alakult ki, amit a tulajdonosok idén februárban 46
millió forint alaptőke emeléssel megszüntettek.
Miután a biztosító áprilistól piacra lép a casco biztosításokkal és
vagyonbiztosításokat is kínálni fog, ez év végéig további 481 millió
forint szavatoló tőke-emelés válik szükségessé, ennek biztosítását
hozták előre most a tulajdonosok a félmilliárdos emeléssel. (A Pénzügyi
Szervezetek Állami Felügyelete is elfogadta a biztosító pénzügyi tervét,
amelynek benyújtására felügyeleti határozat kötelezte a társaságot.)
Nagy Imre vezérigazgató az MTI kérdésére elmondta, hogy a biztosított 90
ezer járműből 70 ezer egyéni ügyfél tulajdonában van. A maradék 20 ezer
jármű flottában üzemel, ebből 14-15 ezer a tehergépjármű. A
magánszemélyek 93 százaléka 35 év feletti, a statisztikák szerint kevés
kárt okozó személy, 20 százalékuk pedig közalkalmazott.
A Wabard-hoz az első három hónapban 1250 kárbejelentés érkezett, ebből 300-at már ki is fizettek. A kárérték 70 millió forint.
A tájékoztatón a tulajdonosokat képviselő Wáberer György úgy vélte, hogy
a Wabard Biztosító 3-5 év múlva termel profitot. Nagy Imre becslése
szerint az idei évet 5 milliárd forint díjbevétel mellett "szolid
negatív nullszaldóval" zárják.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|